2016. szeptember 26., hétfő

Hóemberkék pingponglabdából


Igenigen, mondhatjátok, hogy ilyenkor hogyan kerülnek elő téli dolgok, de mindjárt megmagyarázom :-) 
Az úgy van, hogy amikor vége a karácsonynak, és abba kell hagyni a különféle téli-ünnepi dolgok készítését, mindig megbánom, hogy miért nem kezdtem el előbb írni róluk, mert akkor még többet lehetett volna... mert hát a legkedvesebb időszakom alkotási szempontból tagadhatatlanul a karácsony. Biztos vagyok abban, hogy ezt rajtam kívül sokan gondoljátok így - annyi, de annyi ötlet születik ilyenkor, hiszen nincs inspirálóbb a karácsonyi hangulatnál, fényeknél, illatoknál, gondolatoknál.  És bár ennél hosszabb ünnepi időszak nincs, övé a november és a december is, nekem ez mégis túl rövid, és sokkal több ötletről tudnék írni, ha több idő lenne rá... ezért aztán arra gondoltam, ha jön egy gondolat, hát nem fogom vissza, megcsinálom és megírom, mert hátha később nem fog eszembe jutni vagy nem marad már rá idő, és valakinek éppen ez fog jól jönni. És ha csak én leszek az a valaki, azzal is elégedett leszek már :-)

Így történt, hogy most, szeptember végén, amikor még nyílnak a völgyben a kerti virágok, összeszedtem a bátorságomat, és elkészítettem ezeket a hóemberkéket. Csakis a proaktív gondolkodás szellemében :-)


Alig kellett hozzájuk más, mint néhány pingponglabda:





Kettőt-kettőt ragasztópisztollyal egymáshoz rögzítettem (ha feliratosak a lasztik, érdemes őket a szövegnél egymásnak fordítva összeragasztani, így a végén nem is fog látszani egyik felirat sem). Fehér dekorgumiból szabálytalan darabokat vágtam, ezeket a hóemberkék aljára ragasztottam (persze fehér karton is jó hozzá).





Mintás szalagból vágott darabokat kötöttem-ragasztottam a hóemberkék nyakába. Narancssárga dekorgumiból vágtam orrot, amit pillanatragasztóval rögzítettem, akárcsak a karoknak szánt préselt papírgolyókat. 
A szemeket, a szájat és a gombokat fekete alkoholos filccel rajzoltam meg, és ezzel készen is lett.





A legeslegelső fecskék :-) Persze még lesznek bőven őszi ötletek is, de azért nem bánjátok ezeket, ugye....?








































2016. szeptember 20., kedd

Spárgagombolyagok


A legutóbbi bevásárláskor hihetetlenül alacsony áron sikerült spárgagombolyagokat beszereznem - persze nem ezekért mentem, de ez volt az abszolút fénypont -, úgyhogy rögtön vettem is több csomaggal, karácsony előtt biztosan nagyon jó kis ihleteket fognak adni. De addig mégis ki tud várni, ugye? :-) Így aztán az első adandó alkalommal kis gombolyagfigurákat készítettem az egyik adagból, mondjuk úgy, hogy előtanulmányképpen a karácsonyi angyalkákhoz... ezek a figurák viszont kimondottan őszi hangulatúak lettek, amiben része volt a színeiknek és a makksapkájuknak, sőt, a Kisebbik egyenesen úgy vélekedett, hogy ezek "októberi nénikék". És hát ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem ezt az értékes véleményt? :-)

Szóval, az októberi nénikék alapja az egy csomagban lévő három spárgagombolyag volt, amit kiegészítettem három préselt papírgolyóval:





Természetesen a dolog azzal indult, hogy a papírgolyókat ragasztópisztollyal a spárgagombolyagokra rögzítettem:





A figurák haját ezúttal nem fonalból oldottam meg, hanem rendes babahajból ragasztottam:





Szalagdarabka sálnak, két gomb a pocakra - az októberi nénikék divatos kiegészítői :-)





Már csak a pomponos makksapkákra volt szükség, meg a kellően vidám arckifejezésre, és ezzel készen is lettek a rusztikus stílusban elkészített őszi spárgaasszonykák. :-)







































2016. szeptember 16., péntek

Őszi sütitároló


Annak ellenére, hogy napközben szinte strandidő van, én szilárdan tartom magam az őszi hangulathoz. Szeptember közepén igenis ősz van, akkor is, ha az időjárás ezt kicsit sem veszi figyelembe, és vénasszonyok nyara helyett vénasszonyok szaunáját szállítja nap mint nap... És ha már ugye ősz van, őszies dolgokat kell alkotnunk, még akkor is, ha épp folyik rólunk a víz :-) Például egy tökös sütitartót, amihez csak egy nagyobb agyagcserépre és egy méretben hozzá illő agyag alátétre lesz szükségünk - és persze tökszínű festékre.

A kiindulás az őszi sütitartóhoz tehát ez volt, alaposan megtisztogatva:





A cserepet befestettem kívülről (ha nagyon használt, belülről is érdemes) narancssárgára, ahogyan az alátétet is.
Az agyagon villámgyorsan megszárad a festék, ezért két, helyenként három rétegben is átfestettem - ezt egy mosogatószivaccsal a legegyszerűbb megtenni, pár perc alatt készen is van egy réteg. 

Mivel ilyen gyorsan száradt, rögtön ráfestettem barna akrillal a csíkokat is. Itt nem az a cél, hogy vonalzóval húzott csíkok legyenek, mert egyik igazi tök sem szabályos teljesen - ezért egyszerűen csak ujjal festettem meg a csíkokat. 





A valósághűbb hatás miatt a barna csíkok mellé bézs vonalakat húztam:





Ez a fázis is azonnal megszáradt, úgyhogy már fújhattam is le az egészet kívül-belül átlátszó matt lakksprayvel.
Száradás alatt faágból szárat fűrészeltem, és zöld filcanyagból leveleket vágtam - majd a faágat erős pillanatragasztóval az alátét közepére ragasztottam, a leveket pedig köré.




  

Ezzel el is készült az őszi sütitároló - amibe elsőként természetesen a kedvenc őszi sós kekszünk fog kerülni... :-)

































2016. szeptember 13., kedd

Óz, Dorka és a többiek


A Kisebbik - már tudjátok - időről időre teljesen beleszeret egy-egy mesébe. Most épp az Óz került a szíve csücskébe, állandóan ezt kell elővennünk, újra és újra átélve Dorkáék (vagy Dorothyék, ahogy tetszik) kalandjait. Persze teljesen megértem a lelkesedést, annak idején nekem is nagy kedvencem volt ez a mese, különösen a belőle készült hangjáték, amiben Galambos Erzsi élete egyik legjobbját nyújtotta gonosz boszorkaként, de Sztankay István is zseniális volt Gyáva Oroszlánként, akárcsak a többi színész. Ez például nagyon hiányzik a gyerekkoromból - mennyi mesejáték jelent meg hanglemezen, és a színészek mindig szívüket-lelküket beletették az alakításokba, a legeslegnagyobbak is... bárcsak ma is így lenne. 
Bezzeg az én időmben, ugye :-)

De vissza az Ózhoz: tudtátok, hogy ez a mese már 116 éves? Bizony, a könyv első kiadása éppen 1900-ban jelent meg, és így festett (forrás: Wikipédia):





A történetet pedig mindenki ismeri: Dorka, a kansasi kislány egy hatalmas hurrikán révén Óz, a nagy varázsló birodalmába repül, ahol Glinda, a jó boszorkány fogadja, és közli vele, hogy a vihar által leejtett háza éppen a gonosz Keleti Boszorkányra huppant, akinek piros cipellőjét ily módon a kislány megörökölte. Az elhalálozott némber húga, a szintén gonosz Nyugati Boszorkány ezért erősen megorrol Dorkára, és mindent elkövet, hogy a cipellő új tulaját eltegye láb alól - a kislány azonban nincs egyedül, mert egyrészt vele van kiskutyája, Toto, másrészt az úton nagyszerű barátokkal találkozik, a Madárijesztővel, a Bádogemberrel és a Gyáva Oroszlánnal. Biztos nem árulok el azzal nagy meglepetést, hogy Dorka végül legyőzi a Gonosz Boszorkányt, és Óz segítségével hazarepül Kansasba - ekkor derül csak ki, hogy a kislány igazából csak álmodta az egész csodás kalandot.

Ha pszichológus lennék, valószínűleg mögöttes jelentések millióit következtetném ki a történetből, de mivel nem vagyok, nekem egyszerűen csak nagyon tetszik. :-) Akárcsak a Kisebbiknek, sőt, neki talán még jobban - ezért most sem maradhatott el a főbb szereplők elkészítése, hadd játssza el velük ezredszerre is a történetet.

Ismét az otthon lévő alapanyagokból dolgoztam, fa bábualapból és különféle vastagságú papírgurigákból:





Elsőként persze Dorka-Dorothy készült el,az előző kép bal szélén lévő bábualapból (itt még arcvonások nélkül):





Végleges állapotban pedig, Totóval együtt:






A Madárijesztőnek - akinek "hivatalosan" nincs esze, gyakorlatilag pedig rengeteg van - szimpla papírguriga volt az alapja, amit zsákvászonnal és farmerral burkoltam:





Befejezett állapotban pedig ilyen lett, kissé hasonlítva az első kiadás borítóján található képhez:





A Bádogembert most egy kicsit rehabilitáltam, mert mindig ő volt számomra a legkevésbé kedvelt szereplő - nem tudom, miért, de még a Gonosz Boszorkányt is jobban kedveltem gyerekként.... de most őt volt a legjobb feladat elkészíteni a szereplők közül, hiszen ő volt a legnagyobb kihívás, az orra pedig igazán jó lett. :-) Végül is papírguriga lett az ő alapja is, kartonhenger karokkal - a sisakja kartonpapírból készült, kis darab szívószállal:






A sárga úton vándorló kis társaság negyedik alappillére a Gyáva Oroszlán, aki a fejemben most már tényleg mindig Sztankay István hangján fog beszélni - ő egy vastagabb papírguriga alapból lett, sárgára festve:






A fejét és mancsait színes kartonból vágtam ki, a farka zseníliadrótból és fonalból van. Nála kihívás volt, hogy a történet nagyobb részében ugyan meglehetősen gyáva, a vége felé kimondottan bátor lesz - ezt végül úgy valósítottam meg, hogy a guriga mindkét oldalán lett feje.
A gyáva oldal:





Na meg a bátor :-)





Bár a Kisebbik határozott javaslatokat tett az összes mumpic, nyugor, farmlakó és szárnyas majom legyártására, valahol meg kellett húzni a határt :-)

A történet szempontjából már csak három szereplőt minősítettem elengedhetetlenül fontosnak - elsőként Glindát, a jó boszorkányt, aki itt enyhe karácsonyiangyal-beütéssel szerepel:






Óz, a nagy varázsló, akinél a cirkuszos múltra helyeztük a hangsúlyt:





És persze a Gonosz Boszorkány, aki nem lehet más, mint zöld, seprűs és undok :-)





Így hát ezek az Óz-szereplők készültek el. Remélem, még sok-sok alkalommal játsszák el ezt a csodás-kalandos mesét, a Kisebbik narrációjával... :-)